U9: látszik a fejlődés

A kilencéveseink is befejezték erre az évre a szereplést. Négy mérkőzést játszottak a kisiskolás bajnokság utolsó fordulójában Békéscsabán. Az edzők szerint a lányok fejlődtek, amit a gyakorlatban is hasznosítottak.

 

Ezúttal is két csapat versenyeztett. Az Antal Jenifer vezett első együttes a Gyulával és a Szeghalommal mérte össze erejét. Először a gyulaiakkal játszottak, akik ellen a lányok nagyon jól küzdöttek a meccs elejétől a végig. A védekezés nagyon jól működött, a kapusaink bravúrosan védtek. Az orosháziak helyenként technikásan, gyorsan kézilabdáztak a hibák ellenére is. Végül egygólos győzelmet ünnepelhettek. A második mérkőzésen meggyőző fölénnyel múlták felül a Szeghalom csapatát.

 

Antal Jenifer, edző: Úgy érzem hónapról hónapra ügyesebbek vagyunk és ez most már a játékunkban is meg mutatkozik a meccseken, nem csak az edzéseken. Haladunk a megkezdett úton a rövid pihenő után.

 

Eredmények:

Gyulasport NKFT - OXXO Energy Orosházi NKC I.13-14

Szeghalmi NKC - OXXO Energy Orosházi NKC I. 4-17

 

171209 u9 bekescsaba

Antal Jenifer és csapata

 

Takács Fruzsináék is két mérkőzést vívtak, ahol az elsőn ügyesen, bátran és gólratörően játszottak a kicsik. Így játszottak döntetlent a Gyomaendrőd gárdájával. Később a Békéscsaba DKSE együttese ellen léptek pályára, ahol megijedtek megijedtek a technikásabb ellenféltől, kevesebbet vállalkoztak és sok labdát adtak el, amit a csabaiak kihasználtak

 

Takács Fruzsina, edző: Összességében ügyesek voltak a lányok és voltak olyan elemek amelyet viszont láttam a mérkőzéseken.

 

Eredmények:

Gyomaendrődi NKSE - OXXO Energy Orosházi NKC II. 6-6 (2-4)

Békéscsaba DKSE - OXXO Energy Orosházi NKC II. 31-4 (17-2)

Győzelemmel mehetnek a lányok a téli szünetre, hiszen az utolsó mérkőzésen magabiztosan hoztuk el a győzelemért járó két pontot Balmazújvárosból.


NKK Balmazújváros - OXXO Energy Orosházi NKC 24-31 (7-15)

NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés, Balmazújváros, 150 néző.

Vezette: Kaló Zsófia és Mizsák Dorina

Orosháza:

BRUNNER - ANTAL 4, TAKÁCS F. 8 (2), SOM 3, Kamuti 2, ZVOLENSZKY 5, Zsilák 2. Cserék: Makai (kapus), SZÉKESI, Tóth S. 2, TOBAK 3, Horváth 2 (1), Hatala. Vezetőedző: Papp László.

Balmazújváros legjobb góllövői: Szabados 9 (3), Halmai 6.

Kiállítások: 6 ill. 2 perc. Hétméteresek: 3/3 ill. 3/3.


Az álmosító vasárnapi hangulat ellenére az első pillanattól kezdve koncentráltan kézilabdáztak a lányok, Kamuti Réka és Zvolenszky Nóri vette be először a vendég kaput. Zárt hatosfalas védkezésünk ezúttal is kiválóan működött, jó támpontot adtak a jól teljesítő Brunner Zsanettnak. Az ellenfélnél a rutinos irányítója, Szabados egyedül tartotta a hátán az övéit (10. perc 3-5). Pár perccel később robbantottunk, gyors gólokat szerezve növeltük ötgólosra a fórt, majd az utolsó hat percben tovább fokozva a tempót a szünetre nyolcgólos különbséget alakítottunk ki (30. perc 7-15).


A második félidőben hullámzóan sok hibával játszottak a csapatok. Rengeteg eladott labda és kapkodás jellemezte a játékot, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet (38. perc 10-18). Becsülettel küzdött a hazai csapat, sokszor jól használta ki a bizonytalan támadójátékból fakadó hibáinkat, de veszélyes közelségbe nem jutottak (47. perc 15-21). Papp László ezen a mérkőzésen mindenkinek lehetőséget tudott nyújtani, amivel éltek is a játékosok, ilyen volt a fiatal Horváth Nikolett is, aki kétszer is betalált a hajdúságiak kapujába. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk az őszi idény utolsó bajnokiján.


Papp László: Ekkora különbség nincs a két csapat között. Támadásban hullámzóan teljesítettünk, de szerencsére hátul jól védekeztünk, ez volt a győzelem kulcsa.
 

 

 

 

 

HÍREINK

 

 

 

 


  • MIND
  • Egyéni Képzés
  • Felnőtt
  • Fenőtt
  • Ifi
  • NB1/B
  • Orosháza Cup
  • Serdülő
  • U9
  • U10
  • U11
    

     

    A Kecskemét ellen kezdjük a bajnokságot

    Hazai környezetben indítjuk a 2018/19-es bajnoki szezont. Egyből

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Változatlan célokért

    Nagy sikerekből és fájó vereségekből egyaránt kijutott a 2017/18-as szezonban. Negyedik helyen

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Utánpótlás: közös bulival zártuk a szezont

    A hosszú idény után a lazításé volt a

    TOVÁBB
    

     

    Több fronton is helytállva - Elismerték elnökünket

    Évtizedek óta sikeres családapa, vállakozó és sportvezető. Dancsó

    TOVÁBB
    

     

    Csúcsot döntött a VII. Orosháza Cup

    Három napon át, hét korosztályban több mint 900

    TOVÁBB
    • Orosháza Cup
    

     

    Győzelemmel búcsúztunk az idénytől

     A szezon utolsó találkozóján végig vezetve szereztük meg a két

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    A Balmazújváros ellen zárjuk a szezont

     Egy hosszú szezon utolsó mérkőzéséhez érkezett a felnőtt

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Ifi: nem sokon múlt a siker Gyömrőn

    Lejátszotta utolsó bajnokiját az ifjúsági csapat a

    TOVÁBB
    • Ifi
Régebbiek betöltése ÖSSZES BETÖLTÉSE

 

 

 

 

 

CSAPATAINK

 

 

 

 

 

KIEMELT TÁMOGATÓNK

 

 

oxxo logo1


TÁMOGATÓINK

 

 

kezilabdavilag         Insure logó1        varosi cimer        oroshazacup e1364506428387     aqua logo       herbaria


     gyoparosfurdo logo           index media        PKK        ekebor logo     


  aplus logo          woims logo1          bausysteme92 logo

 

 

 

BŐVEBBEN

 

 


 

PARTNERÜNK

 

 

voroskereszt
orosházi szervezete

 

 

 

 

MÉDIATÁMOGATÓK

 

 

 Radio 1n logo 88.9 fekete   Radio 1n logo 90.2 fekete    oroscafe  oroshazi elet   oroshazi varosi tv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TÖRTÉNETÜNK

 

2014. évben új korszak kezdődött életünkben, elkészítettük utánpótlásképző rendszerünk hosszú távú fejlesztési stratégiáját és szakmai programját, melyet a Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági Tanszéke elismer és példaértékűnek tart. Programunk végrehajtása során bebizonyosodott, hogy helyes úton járunk. A környező települések bevonásával kialakult egy olyan széles utánpótlás bázis mely biztos alapokat jelent a jövőre nézve.

 

BŐVEBBEN