Több fronton is helytállva - Elismerték elnökünket

Évtizedek óta sikeres családapa, vállakozó és sportvezető. Dancsó Attila klubunk elnökeként végzett áldozatos munkája elismeréseként vehetett át kitüntetést a városalapítási ünnepségen még áprilisban.

 

Az általános iskolában ismerkedett meg a kézilabdával, ismét akkor került közelebbi kapcsolatba a sportággal, amikor lányai is aktívan űzték. A középiskolát Nagykanizsán végezte el, majd a miskolci műszaki egyetemen szerzett gázipari mérnök diplomájával visszatért Orosházára. Szaktudását egészen 1995-ig kamatoztatta az orosházi üveggyárban, ezzel párhuzamosan beindította azóta is sikeresen működő vállalkozását, az Orostherm Kft-t.

– Kezdetben egyszemélyes tervező irodaként működött a vállalkozás, de az évek során az épületgépészet szakmában ismert céggé nőtte ki magát. Az ország minden részén dolgoztunk, a teljesség igénye nélkül olyan cégek vannak megrendelőink között, mint az Audi Hungária vagy a MOL – mondta a cégvezető.

 

Dancsó Attila 2011-ben csatlakozott az újonnan alakult ONKC együtteséhez, mint elnökségi tag, melynek négy évvel később elnöke lett.
– Megalakulásunktól hosszú és sikeres utat jártunk be. Kieső, vidéki kiscsapatként elértük, hogy tényezők legyünk a kézilabda társadalomban. A Dél-Békési régió környékbeli településein irányításunk mellett folyik a szakmai munka. Együttműködési megállapodást kötöttünk városunk és a környező települések közoktatási intézményeivel. Ennek köszönhetően utánpótlásunk is egyre nagyobb, büszkék vagyunk rá, hogy több mint 300 gyerek sportol nálunk – fogalmazott a klubelnök az OrosCafénak.

 

180517 dancso attila RT 001

Klubelnökként és cégvezetőként is a tökéletesre törekszik (Fotó: Rosta Tibor/OrosCafé)

 

Elmondta, tehetséggondozó programjuknak köszönhetően egyre több gyermekkel tudják a kézilabdát megszerettetni. Képzési rendszerük nemzetközivé vált a határos országok számos magyar lakta településének csatlakozásával.

– Fontosnak tartjuk a helyi kötődés megerősítését és a felnövő korosztályok számára megfelelő lehetőséget biztosítani mind a sport és az iskola tanulmányok területén. Évek óta szorosan együttműködünk a Táncsics gimnázium sportosztályával. Közös célként egy olyan sport szakkollégiumi rendszer beindítását határoztuk meg, ahol a tanulás és az emelt szintű sportolás egysége biztosítható – hangsúlyozta Dancsó Attila.

 

Az egyesületben folyó kiváló szakmai munka eredményeként az NB I/B-ben szereplő ONKC stabil élcsapattá vált és soraiban egyre több a saját nevelésű játékos is lehetőséghez jut.
– Megtisztelő, hogy a város elismeri ezt a munkát. Visszaigazolás számomra, hogy a rengeteg befektetett energia megéri – fogalmazott a Város Sportjáért kitüntetéssel kapcsolatban a klubelnök, hozzátéve a jövőben az utat folytatva az elsőosztályú tagságot tűzték ki célul.

 

 

 

 

 

HÍREINK

 

 

 

 


  • MIND
  • Egyéni Képzés
  • Felnőtt
  • Fenőtt
  • Ifi
  • NB1/B
  • Orosháza Cup
  • Serdülő
  • U9
  • U10
  • U11
    

     

    Magabiztos győzelem Aradon 

    Aradon játszottak a felnőttek felkészülési találkozót péntek délután. Végig jól diktálták

    TOVÁBB
    

     

    Új fejlesztések a játékosokért 

    A nyáron a keret kialakítása mellett jelentős fejlesztéseket hajtott végre

    TOVÁBB
    

     

    Hódmezővásárhely ellen kezdünk a Magyar Kupában

    Kisorsolta a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a Magyar

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Átalakult kerettel változatlan célokért

    Elindult a felkészülés a következő bajnoki idényre. Egy rendkívül megerősödött

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    A Kecskemét ellen kezdjük a bajnokságot

    Hazai környezetben indítjuk a 2018/19-es bajnoki szezont. Egyből

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Változatlan célokért

    Nagy sikerekből és fájó vereségekből egyaránt kijutott a 2017/18-as szezonban. Negyedik helyen

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Utánpótlás: közös bulival zártuk a szezont

    A hosszú idény után a lazításé volt a

    TOVÁBB
    

     

    Több fronton is helytállva - Elismerték elnökünket

    Évtizedek óta sikeres családapa, vállakozó és sportvezető. Dancsó

    TOVÁBB
Régebbiek betöltése ÖSSZES BETÖLTÉSE

 

 

 

 

 

CSAPATAINK

 

 

 

 

 

KIEMELT TÁMOGATÓNK

 

 

oxxo logo1


TÁMOGATÓINK

 

 

kezilabdavilag         Insure logó1        varosi cimer        oroshazacup e1364506428387     aqua logo       herbaria


     gyoparosfurdo logo           index media        PKK        ekebor logo     


  aplus logo          woims logo1          bausysteme92 logo

 

 

 

BŐVEBBEN

 

 


 

PARTNERÜNK

 

 

voroskereszt
orosházi szervezete

 

 

 

 

MÉDIATÁMOGATÓK

 

 

 Radio 1n logo 88.9 fekete   Radio 1n logo 90.2 fekete    oroscafe  oroshazi elet   oroshazi varosi tv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TÖRTÉNETÜNK

 

2014. évben új korszak kezdődött életünkben, elkészítettük utánpótlásképző rendszerünk hosszú távú fejlesztési stratégiáját és szakmai programját, melyet a Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági Tanszéke elismer és példaértékűnek tart. Programunk végrehajtása során bebizonyosodott, hogy helyes úton járunk. A környező települések bevonásával kialakult egy olyan széles utánpótlás bázis mely biztos alapokat jelent a jövőre nézve.

 

BŐVEBBEN