Ifi: tavasszal irány a középmezőny

Nehéz féléven van túl az ifjúsági csapat is, hiszen a csapatot sérülések is hátráltatták. Ennek is tudható be, hogy jelenleg a tabella kilencedik helyét foglalják el, de a szezon előtt kitűzött cél így sem elérhetetlen.

 

Ebben a versenykiírásban nagy átalakuláson esett át a bajnokság, ahogyan az ifjúsági csapat is megfiatalodott. Gárdánk az ifjúsági bajnokság másodosztályának keleti csoportjába kapott besorolást, itt kell helytállnia Nagy Ferenc tanítványainak.

 

Az őszi mérleg végül kilenc mérkőzés után hat vereség és három győzelem, ami hat pontot jelent. Ez a tabella kilencedik helyéhez volt elég féltávnál. Edzőjüknek maradt hiányérzete az eddigi szezonnal kapcsolatban.

 

- Voltak olyan mérkőzések, amik sajnos nyerhetőek lettek volna annak ellenére is, hogy az egész ősz során sérülésekkel bajlódtunk. Emellett a sorsolás sem igazán kedvezett számunkra, hiszen a közvetlen riválisainkkal idegenben kellett megmérkőznünk. Emiatt nem foglaljuk el azt a helyezést, amit szeretnénk. Ennek ellenére képesnek tartom a csapatot, hogy elérjük a kitűzött célt, a középmezőnyt- foglalta össze a tréner.

 

A szakember elmondta, hogy az utolsó mérkőzésen látta azt a lányoktól, amit nyújtaniuk kellett volna a félév alatt. Erre lehet építeni, valamint sokkal több hazai mérkőzése lesz Horváth Nikolettéknek, amelyen kiharcolhatják a kitűzött helyezést. A tervek szerint a sérülésből felépülő játékosok mellett a serdülő csapatból is csatlakoznak majd az ifjúságiak keretéhez.

 

Nagy Ferenc kiemelte, hogy mindenképp pozitív, hogy többen a felnőtt csapat kerettel edzhetnek, sőt a kapuban Késmárki Kata védésekkel, míg szélen Horváth Nikolett gólokkal hálálta meg a bizalmat.

 

Korosztályos csapataink értékelése ezzel még nem ért véget, legközelebb a serdülő együttes bemutatása következik. Érdemes követni Facebook-oldalunkat, illetve a honlapot.

 

Győzelemmel mehetnek a lányok a téli szünetre, hiszen az utolsó mérkőzésen magabiztosan hoztuk el a győzelemért járó két pontot Balmazújvárosból.


NKK Balmazújváros - OXXO Energy Orosházi NKC 24-31 (7-15)

NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés, Balmazújváros, 150 néző.

Vezette: Kaló Zsófia és Mizsák Dorina

Orosháza:

BRUNNER - ANTAL 4, TAKÁCS F. 8 (2), SOM 3, Kamuti 2, ZVOLENSZKY 5, Zsilák 2. Cserék: Makai (kapus), SZÉKESI, Tóth S. 2, TOBAK 3, Horváth 2 (1), Hatala. Vezetőedző: Papp László.

Balmazújváros legjobb góllövői: Szabados 9 (3), Halmai 6.

Kiállítások: 6 ill. 2 perc. Hétméteresek: 3/3 ill. 3/3.


Az álmosító vasárnapi hangulat ellenére az első pillanattól kezdve koncentráltan kézilabdáztak a lányok, Kamuti Réka és Zvolenszky Nóri vette be először a vendég kaput. Zárt hatosfalas védkezésünk ezúttal is kiválóan működött, jó támpontot adtak a jól teljesítő Brunner Zsanettnak. Az ellenfélnél a rutinos irányítója, Szabados egyedül tartotta a hátán az övéit (10. perc 3-5). Pár perccel később robbantottunk, gyors gólokat szerezve növeltük ötgólosra a fórt, majd az utolsó hat percben tovább fokozva a tempót a szünetre nyolcgólos különbséget alakítottunk ki (30. perc 7-15).


A második félidőben hullámzóan sok hibával játszottak a csapatok. Rengeteg eladott labda és kapkodás jellemezte a játékot, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet (38. perc 10-18). Becsülettel küzdött a hazai csapat, sokszor jól használta ki a bizonytalan támadójátékból fakadó hibáinkat, de veszélyes közelségbe nem jutottak (47. perc 15-21). Papp László ezen a mérkőzésen mindenkinek lehetőséget tudott nyújtani, amivel éltek is a játékosok, ilyen volt a fiatal Horváth Nikolett is, aki kétszer is betalált a hajdúságiak kapujába. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk az őszi idény utolsó bajnokiján.


Papp László: Ekkora különbség nincs a két csapat között. Támadásban hullámzóan teljesítettünk, de szerencsére hátul jól védekeztünk, ez volt a győzelem kulcsa.
 

 

 

 

 

HÍREINK

 

 

 

 


  • MIND
  • Egyéni Képzés
  • Felnőtt
  • Fenőtt
  • Ifi
  • NB1/B
  • Orosháza Cup
  • Serdülő
  • U9
  • U10
  • U11
    

     

    A Kecskemét ellen kezdjük a bajnokságot

    Hazai környezetben indítjuk a 2018/19-es bajnoki szezont. Egyből

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Változatlan célokért

    Nagy sikerekből és fájó vereségekből egyaránt kijutott a 2017/18-as szezonban. Negyedik helyen

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Utánpótlás: közös bulival zártuk a szezont

    A hosszú idény után a lazításé volt a

    TOVÁBB
    

     

    Több fronton is helytállva - Elismerték elnökünket

    Évtizedek óta sikeres családapa, vállakozó és sportvezető. Dancsó

    TOVÁBB
    

     

    Csúcsot döntött a VII. Orosháza Cup

    Három napon át, hét korosztályban több mint 900

    TOVÁBB
    • Orosháza Cup
    

     

    Győzelemmel búcsúztunk az idénytől

     A szezon utolsó találkozóján végig vezetve szereztük meg a két

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    A Balmazújváros ellen zárjuk a szezont

     Egy hosszú szezon utolsó mérkőzéséhez érkezett a felnőtt

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Ifi: nem sokon múlt a siker Gyömrőn

    Lejátszotta utolsó bajnokiját az ifjúsági csapat a

    TOVÁBB
    • Ifi
Régebbiek betöltése ÖSSZES BETÖLTÉSE

 

 

 

 

 

CSAPATAINK

 

 

 

 

 

KIEMELT TÁMOGATÓNK

 

 

oxxo logo1


TÁMOGATÓINK

 

 

kezilabdavilag         Insure logó1        varosi cimer        oroshazacup e1364506428387     aqua logo       herbaria


     gyoparosfurdo logo           index media        PKK        ekebor logo     


  aplus logo          woims logo1          bausysteme92 logo

 

 

 

BŐVEBBEN

 

 


 

PARTNERÜNK

 

 

voroskereszt
orosházi szervezete

 

 

 

 

MÉDIATÁMOGATÓK

 

 

 Radio 1n logo 88.9 fekete   Radio 1n logo 90.2 fekete    oroscafe  oroshazi elet   oroshazi varosi tv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TÖRTÉNETÜNK

 

2014. évben új korszak kezdődött életünkben, elkészítettük utánpótlásképző rendszerünk hosszú távú fejlesztési stratégiáját és szakmai programját, melyet a Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági Tanszéke elismer és példaértékűnek tart. Programunk végrehajtása során bebizonyosodott, hogy helyes úton járunk. A környező települések bevonásával kialakult egy olyan széles utánpótlás bázis mely biztos alapokat jelent a jövőre nézve.

 

BŐVEBBEN