Az eddigi legjobb szereplés

 

Egy arany-, és két ezüstérem mellett négy különdíjat is bezsebeltünk a hatodik Orosháza Kupán, ahol közel harminc egyesület 50 csapata, hét korosztályban (U7-től serdülőig) versenyzett három helyszínen a trófeákért.

A kétnapos esemény célja az volt, hogy a sportágat népszerűsítsük, és versenyzési lehetőséget biztosítsunk a hazai női utánpótlás kézilabda csapatok számára.


Úgy gondolom, hogy ez a legjobban sikerült tornánk eddig. Amellett, hogy az utánpótlásunk számára kiváló erőfelmérő a résztvevő közel 500 fiatal kézilabdázó és mintegy 300 szülő viszi városunk és a helyi kézilabdázás jó hírét – fogalmazott Nagy Ferenc, az utánpótlás szakmai vezetője.

Nem véletlen, hiszen igazán színvonalas, többször végletekig szoros mérkőzéseket hozott a hatodik Orosháza Kupa. Utánpótlás együtteseink kivétel nélkül megállták a helyüket, több csapatunk a dobogóra is felállhatott. Emellett több játékosunk egyéni teljesítményét is elismerte a szakmai zsűri.

A második nap végén a fáradtság nem is látszódott az ifjú kézilabdázók arcán, hiszen érmekkel, különdíjakkal és nem utolsó sorban élményekkel gazdagon térhettek haza.

Az Orosháza Kupa végeredménye korosztályok szerint

U7

  1. FKSE-Algyő I.
  2. Kozármisleny SE I.
  3. Kézilabda Szeged SE
  4. Hódmezővásárhelyi LKC
  5. OXXO Energy Orosházi NKC
  6. FKSE-Algyő II.
  7. OXXO Energy Orosházi NKC-Tótkomlós
  8. Kozármisleny SE II.

U8

  1. Kézilabda Szeged SE I.
  2. Balmazújvárosi LKSE
  3. Szeged KKSE
  4. Kozármisleny SE
  5. Kézilabda Szeged SE II.
  6. Hódmezővásárhelyi LKC
  7. Szentesi Párducok
  8. OXXO Energy Orosházi NKC
  9. Karcag
  10. Békéscsabai ENKSE

U9

  1. Kozármisleny SE
  2. Aranyszarvas Tápiószentmárton
  3. FKSE-Algyő
  4. Szeged KKSE
  5. OXXO Energy Orosházi NKC
  6. Karcag
  7. Szentesi Párducok
  8. Kézilabda Szeged SE
  9. Dorog

U10

  1. OXXO Energy Orosházi NKC
  2. Kalmár DSE
  3. Kézilabda Szeged SE
  4. Dunaújvárosi KKA
  5. Dorog

U11

  1. Békéscsabai ENKSE
  2. OXXO Energy Orosházi NKC
  3. FKSE-Algyő
  4. Gyomaendrődi NKSE
  5. Csongrád

U12-U13

  1. Debreceni SC-SI
  2. Dunaújvárosi KKA
  3. Szeghalom
  4. Aranyszarvas-Tápiószentmárton
  5. OXXO Energy Orosházi NKC
  6. Csepel

Serdülő

  1. Hajdúnánás SE
  2. OXXO Energy Orosházi NKC
  3. Kézilabda Szeged SE
  4. Mikolik Kézisuli


Házi különdíjasok

Legtechnikásabb játékos: Gera Vanda (U10), Ádász Katalin (U11)

Legjobb kapus: Gedó Fanni (serdülő)

Gólkirálynő: Nagy Panna (serdülő)

Fotó: Doba László

 

 

 

 

 

HÍREINK

 

 

 

 


  • MIND
  • Egyéni Képzés
  • Felnőtt
  • Fenőtt
  • Ifi
  • NB1/B
  • Serdülő
  • U9
  • U10
  • U11
    

     

    Két hónapja veretlenül - Értékes győzelem a SZISE ellen

    Gólzáporos első félidő, majd egy kiélezett

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Orosháza Cup: Majka és Curtis is itt lesz

    Soha nem látott mezőny gyűlt össze

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Megtartani a lendületet a SZISE ellen is

    Komoly mérkőzés vár ránk az NB I/B-s

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Könnyed győzelem a Pénzügyőr ellen

    Egy percig sem forgott veszélyben a két pont sorsa,

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Újra itthon a felnőttek – Kézilabda dömping szombaton

    Végre ismét hazai pályán játszhat a felnőtt

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Ifi: Kiélezett végjáték Egerben

    Egerben léptek pályára múlt vasárnap az ifjúságiak. Fiataljaink végig szoros

    TOVÁBB
    • Ifi
    

     

    Bravúros pontszerzés Szegeden

    Döntetlennel zárult az orosházi női kézilabdázók szegedi vendégjátéka szombaton este. Kiélezett

    TOVÁBB
    • Felnőtt
    

     

    Orosháza Cup: egyre többen jelentkeznek

    Szép számmal érkeznek a nevezések régiónk egyik legkiemelkedőbb kézilabdás

    TOVÁBB
Régebbiek betöltése ÖSSZES BETÖLTÉSE

 

 

 

 

 

CSAPATAINK

 

 

 

 

 

KIEMELT TÁMOGATÓNK

 

 

oxxo logo1


TÁMOGATÓINK

 

 

kezilabdavilag         Insure logó1        varosi cimer        oroshazacup e1364506428387     aqua logo       herbaria


     gyoparosfurdo logo           index media        PKK        ekebor logo     


  aplus logo          woims logo1          bausysteme92 logo

 

 

 

BŐVEBBEN

 

 


 

PARTNERÜNK

 

 

voroskereszt
orosházi szervezete

 

 

 

 

MÉDIATÁMOGATÓK

 

 

 Radio 1n logo 88.9 fekete   Radio 1n logo 90.2 fekete    oroscafe  oroshazi elet   oroshazi varosi tv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TÖRTÉNETÜNK

 

2014. évben új korszak kezdődött életünkben, elkészítettük utánpótlásképző rendszerünk hosszú távú fejlesztési stratégiáját és szakmai programját, melyet a Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági Tanszéke elismer és példaértékűnek tart. Programunk végrehajtása során bebizonyosodott, hogy helyes úton járunk. A környező települések bevonásával kialakult egy olyan széles utánpótlás bázis mely biztos alapokat jelent a jövőre nézve.

 

BŐVEBBEN